Zselykével ma aldiban vásároltunk, mert az volt közel az obihoz, ahova mennünk kellett. Magamra kötöttem a lányt, hogy könnyen vásárolhassak. Ez az obiban jó is volt, ahol bőszen mutogatott a fiók fogantyúkra és szekrénygombokra, majd fizetésnél extázisba jött a pénztárnál lévő futószalagtól. Megpróbálta megfogni egy két érdeklődő "Hőő" kíséretében, ügyet sem vetve a pénztárosra, aki neki sziázott. Hiába, nem barátkozunk akárkivel :)
Obi után bepakoltunk a kocsiba, majd irány az aldi, ahol mivel tejet és kenyeret akartam venni, jobb ötletnek tűnt, ha bevásárlókocsival megyünk. Zselyke babó észrevette, hogy ez valami ismerős dolog (kb. egy hónapja ült először a vadonat új tescos bevásárlókocsikban, amik nekem egyébként jobban tetszenek, ráadásul van biztonsági övük is...de hát ez csak az én véleményem)... már a pénz bedugásnál ráfogott a kocsi fogantyújára, majd mikor megvizsgáltam, hogy mennyire Zselyke-biztos az aldis kocsi gyerekülése, már eldöntötte, ő bizony abban szeretne ülni! Amennyire tudott dőlt az ülés irányába, kezecskéivel el nem eresztve a járművet, hátha anya nem engedi... Engedtem, de mondtam neki, hogy kapaszkodjon, mert ez szélesebb, oldalra nagyobb mozgást enged, mint a múltkor kipróbált tescos.
A korábbi (aug.16.) tescos bevásárlókocsis képek:
|
Hogy vigyorgott :) |
|
Nézte Apát, mint az Istent! |
A leányzó büszkén csücsült benne, egyenes háttal hagyta, hogy toljam, hogy megálljunk. Mikor szomjas volt, ivott benne és nem hisztizett akkor sem, mikor épp nem látott, mert a tejeket pakoltam be, vagy épp fizettem. Mikor visszavittük a helyére a bevásárlókocsit, lefotóztam a kisasszonyt, aki hál'isten csak ezen az "úton" jött rá, hogy közelebbről is megismerkedne a kocsikat összekötő, pénzt "visszaadó" lánccal- van ennek egyáltalán rendes neve?- és a vizsgálat kóstolással lenne az igazi. Szerencsére jobban mulatott a lassan több éve üresen álló asko enyhén koszos kirakatában tükröződő Zselykén, aki vele együtt gurult és ugyanúgy mutatott rá. Mosolygás és gagyogás kísérte ezt az "ismerkedést". Olyan cuki!
|
Nem kicsit sütött a nap a szemébe |
|
Nini, ott egy baba! |
|
Mi az ott? Meg kell szereznem! |
|
Meg is van. Kár, hogy nem ér el tovább... |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése