Fel kellett adnom a GYED igénylőt és még tegnap megigértem Zselykének, hogy velem jöhet. Gondoltam jobb, ha levegőzik egy kicsit és nekem sem árt ennyi séta, így bár eleinte próbálkozott, de az autó itthon maradt. (Elgondolkodtató, hogy miért köti össze az anyával megyünk valahova programot az autózással... jó, én is tudom, hogy nem vagyok egy sportos típus, de ez azért durva!) Így két lehetőség maradt, babakocsi vagy hordozó.
Bevállaltam! Ugyan még sose volt a hátamon az én 11kg feletti csibém, de a főpróbán az apján élvezte a dolgot, Lőrincen sem a Papán, sem Viktoron nem maradt meg, de én akkor is ki akartam próbálni. Egyrészt azt, hogy milyen Zselyke háton, másrészt a spéci kabátom hátul hordozós funkcióját. Nyilván lett volna még mit csiszolni a kabát beállításán, illetve a mei tai-én, de a lényeg, hogy működött! Zselyke nagyon élvezte a dolgot, kérdéseimre, miszerint nem fázik, jó a hátamon, minden tetszik-e készségesen felelt. Jól érezte magát.
 |
| Zselyke elszánt arccal menetre kész :) |
Külön örült, hogy így előbb és ráadásul tovább is látja az autókat az utcán, hogy a parkoló autók ablakában és a campona kirakataiban látja magát :) Amolyan igazi zselykés módon énekelt is és ha rászóltam, a kidugott kezét is visszahúzta a kabát alá. No igen, itt volt valószínűleg valami baj, mert simán ki tudta dugni a kezét.. így utólag van egy olyan sanda gyanúm, hogy nem kellett volna annyira kinyitnom hátul a kabátot, vagy kellett volna rajta a zsinórokkal szűkíteni, de Zselyc esetében addig kell ütni a vasat, amíg meleg! Ő abszolút melegen maradt a kabát alatt, pedig csak egy plusz kardigánt kapott és természetesen sapkát (most két csomóra kötve, nehogy Huhúnak lába kéljen:)), én is csak akkor éreztem, hogy nem jó valami és hűvös a hátamnak, ha pont úgy fújt a szél és Zselyke hátrébb dőlt.
A postán és az utcán is megdicsérték a kabátot és természetesen Zselykével is próbáltak kokettálni, mert "Milyen édes!"! Visszafelé kért volna inni, de azt itthon felejtettem- mindenre nem sikerült gondolni így elsőre.
Aztán a zebráig jutottunk, mikor éreztem, hogy már nem matat, nagyobb erővel ölel át, mint időnként előtte (mert bizony boldogan bújt és kis kezeivel simizte is a hátam:)), de leginkább a lábai árulkodtak. Most nem a megszokott terpeszben voltak, hanem ernyedten lógtak, sokkal inkább párhuzamosan egymáshoz és a lépteim ütemére hozzátődtek a fenekemhez/combomhoz. Elaludt! :) Olyan jól, hogy idebent Tata segítségével levettük a hátamról és felvittük aludni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése