Még mikor Ibitől kapott a lány krumplimacit, akkor írtam, hogy de szeretnék én is ilyeneket csinálni, csakhogy nem tudok horgolni. Nem merem azt állítani, hogy most már tudok, de a névnapomra kapott babatakaró mintás könyv nagy mértékben hozzájárult, hogy ne legyek abszolút analfabéta egy-egy horgolás mintánál. Az alakuló takaró elemeket látva felbátorodtam, hogy rákeressek az amigurumi leírásokra. Találtam is párat, amit gyorsan lementettem, majd úgy döntöttem kipróbálom. Zselykének viszonylag kézreálló, marokállatka létrehozása volt a cél. A talált bagoly minta- ami nagyon jól néz ki- menet közben túl nagynak bizonyult, így a törzs készítésénél váltottam és saját kút főből történt a kivitelezés.
Az eleje, mondjuk, hogy a fele tökéletes, szép tömöttek a szemek, nem látszik ki semmi. A fogyasztáson még van mit javítanom, nem beszélve a lezárásról, mert nálam azért látszik az "eleje" és "vége" közötti különbség. A lényeg, hogy az állatkából végül fantázialény lett, természetesen kedves arccal. Minden Zselykének készült babám mosolyog- ráérünk még a fantáziát igénylő "O" és "-" típusú szájakkal.
Az arcon túl lettek szarvacskái, vagy fülei, ki minek látja, illetve kicsit rojtos farkincája is, hogy ne legyen annyira naturalista a hátoldala.
Megszületett LÉNY, akinek mivel nem tudom eldönteni micsoda, így egyszerűen Lény lett a neve. Mikor megmutattam Zselykének, nagyon tetszett neki. Mosolygott, felsikított és megragadta. A szarvak és farok nagyon jó ötletnek bizonyult, ugyanis ennél fogva szereti csak igazán megfogni, kicsit meglengetni és elhajítani, majd utánamenni :)
Íme használat közben:
Farkincát fogva lengetéshez felkészülni... |
És hajít, VIGYOROGVA :) |
Akkor most jobb kézzel ugyanezt... |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése