Különös éjszaka

Zselyke a tegnapi vacsorát követően még egy kicsit nézelődött hason, majd úgy döntött, hogy szívrohamot hoz ránk egy az eddigieknél nagyobb oldalra fordulással, amivel elérte az ágy szélét. Viktor a szeme sarkából láthatta mi történik, mert azon nyomban elkapta, így nem pottyant le. Én felpattantam, gyerekbiztossá tettem a szobájában a rácsos ágyat- minden alváshoz oda nem illő, csörgő, zörgő gyerek holmit kirámoltam belőle-, majd átvittem Zselykét az alvós pelenkájával és Nyúl úrral- a Mesitől kapott, alvós szundi nyulával-, hogy ezentúl a saját érdekében külön aludjon.

Amúgy is ideje volt elkezdeni a gyerekszoba funkció szerinti beüzemelését, nem azért festettük, díszítettük, hogy a lány ne használja. Egyszerűen csak a kezdési időpont más időpontra volt betervezve (többször áttervezve). Eredeti terveim közt az szerepelt, hogy a kórházból hazajövet rögtön birtokba veszi és szépen a helyén alszik, de a császármetszés és a felüléssel kapcsolatos nehézségeim miatt maradtunk a mózes kosárnál mellettünk. Aztán mire a felkelés már ment volna, a nem teljesen óramű pontossággal (de alapvetően rendszeres időintervallumokban) követelt éjszakai étel adagok könnyebb kiszolgálása volt nálam az indok. Viktor abban segített, hogy a kisebb nyöszörgéseknél a karjára vette a lányt és összebújva aludtak, így hosszabban és többet pihenhettünk. Én biztos, hogy többet, Zselyke biztos, hogy jobban, Viktor mivel felkelt hozzá, lehet kevésbé jól, de erről érdemben ő tud csak nyilatkozni.

Zselyke először hason fekve nézelődött az ágyban, majd egy kicsit felhúztam neki az ágy feletti forgót, hogy az zenéljen neki. Elsőre úgy tűnt, hogy minden rendben, de aztán nyöszörögni kezdett és sírdogálni. Viktor a hátát simogatta, beszéltünk hozzá, míg ő a kiságyban, mi a szőnyegen törökülésben múlattuk az időt. Elaludt, mi kiosontunk és füleltünk az ágyunkból. Néha hallottunk egy-két furcsa hangot, ami a forgolódása miatt volt. Ha ugyanis forduláskor eléri- vélhetően a hátával, vagy a fejével- a kiságy szélét, akkor az ágy kicsit nekiütődik a falhoz és mivel a mi ágyunk is annak a falnak van nekitolva, így halljuk. Tényleg elaludt, megszűnt a nesz a szomszéd szobából és megszűnt a szuszogás is mellőlünk...
Én voltam a "rossz zsaru", aki kilakoltatta a lányt és még ha tényleg a saját érdekében is tettem, rosszul/mélyen érintett a dolog, elpityeredtem. Az oka; hogy magára hagytam (még ha csak a szomszéd szobában is), a kérdés, hogy vajon jól fog-e aludni és a hiányérzet, mert nincs mellettem. Viktor persze megkérdezte, hogy visszahozzuk-e kettőnk közé, akkor se esik le- de jobb, most, mint később, akkor csak nehezebb lesz- és, hogy én miért is vagyok ennyire elkenődve, hisz nem közvetlen mellettem aludt. Ez igaz, ahogy az is, hogy előbb-utóbb el kellett kezdenünk. A kezdeti terv után volt olyan ötletünk is, amiben megállapodtunk, hogy idő-, illetve tevékenység-függő lesz a gyerek költözése. Terveztük, hogy fél éves korában tesszük át (volt korábbi ötlet is, de arra már nem emlékszem), illetve, hogy ha már átaludja az éjszakát. Végül tevékenység-függő lett, csak épp a fordulás és a testi épsége okán.
Mielőtt ilyen furcsa lelki állapotban, hosszú idő után újra csak kettesben nyugovóra tértünk volna, még tippeltünk, hogy mikor ébred majd. Viktor fél 3-at mondott, én 3-at, végül 4:50-kor kelt, hogy ő éhes. Persze épp a mellékhelységben voltam, így Viktor vette ki a kiságyból és várta, hogy hol etetem. Nálunk, vagy maradok nála (már van ilyen is, hisz Zselykének külön szobája van). Maradtam. Ha eldöntöttem, hogy nincs velünk éjszakázás, az éjjeli/hajnali etetés is történjen a karosszékben a gyerekszobában. Kicsit lassabban szenderült el a karomban, nehezebben aludt el mélyen a kiságyban, de végül elaludt és én otthagytam ismét. Füleltem az ágyban és nem tudtam visszaaludni. Hat óra körül, közel egy óra fent lét után újra visszaaludtam, egészen addig, míg Judit kb. fél 8-kor nem hívta Viktort, hogy indul. Viktor átlopakodott a lányhoz a ruháiért, majd szólt, hogy menjek át. Zselyke fent volt, kissé kicsavart oldalfekvő pozícióban a nem maga alá csavart kezével mozgatta a forgó babáit. Csendben, békésen elvolt a saját szobájában. Nem aludt rosszabbul, mint velünk, ügyes nagylány módjára viselkedett. Mikor ott álltunk és néztük, megdicsértük, ő felénk fordította a fejét és ránk mosolygott.

Új korszak kezdődött, az egyik első nagy lépésen túl vagyunk. A szívem szakad meg, de olyan büszke vagyok rá, nagylány lesz az én kisbabám! :)