Papa ezentúl Magornak is mondhatja :)
Ma megkóstolta Magor a banánt és finoman fogalmazok, ha azt mondom, hogy ízlett neki. Evés idő volt és gondoltam most vagy soha- este szeretek biztosra menni, ha etetésről van szó. Még emlékeztem, hogy Zselyke babóval fél banánnal kezdtünk, abból lett egy, majd néha kettő kisebb egész. Most csak óriási banánok lapultak a hűtőben, de mivel Magor jó étvágyú, így bevállaltam és összetörtem villával egy egészet. Nagyobb volt, mint a nagyaraszom, azaz 20cm feletti!
Magor az első falat után rám szegezte a tekintetét, forgatta szájában az ismeretlen ízű, kissé ragacsos, darabos banán pépet, majd a jóleső "őőhőő" kíséretében lenyelte és éhes fióka módjára már tátogott is a következő falatért :) Kiélvezte minden percét az evésnek. Beszélgetett, ízlelt, rámart a kanálra és mikor beszívta a tartalmát, újra járt a nyelve a szájában, s közben persze nézett.
(Érdekes dolog ez, olyan, mint ha szemmel tartana, nehogy ne adjak enni ha megszűnik a szemkontaktus! Persze lehet, hogy igaza van, mert így egyértelműbb, hogy ha nem néz, akkor már nem érdekli (annyira) az étel, s az ahogy néz, mindent elárul. Kiolvasható a szeméből a kétségbe esés az "éhhalál" szélén, a meglepődés, a finom és kevésbé finom falatok, a mohóság vagy az "inkább csak szomjas vagyok" állapot és az eseménysor végén a boldog elégedettség!)
A kicsi fiúnk végül a teljes banánt benyelte, alig hosszabb idő alatt, mint ahogy a gyakorlatból kiesve elfogadható állapotra én összetörtem, majd még szopizott is rá, így végül banánturmix töltötte fel az ilyenkor félhordóra emlékeztető pocakját. Zselyke akkor ért haza Tatával a boltból, mikor mi is végeztünk. Természetesen nem hagyta békén az evéstől és jóllakottságtól elálmosodó öccsét, így ő ment az egyébként is imádott kiságyába, a babó pedig jó szokásához híven a mi ágyunkban, az apja párnáján dőlt ki :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése