Méretpróba a nappaliban |
Ma délután kipróbáltuk a Nagypapától és Mesiéktől karácsonyra kapott gumicsónakot. Nem túl nagy az alapterülete- tényleg inkább csónakázásra lesz jó később-, de a célnak megfelel. Mivel a kádban imád pancsolni és vasárnap Mártiéknál a hozzá képest nagy és mély medencét is élvezte, átgondoltuk a lehetőségeinket és nekiláttunk pancsolót "építeni". Először felfújta Nagypapa, majd belepróbáltam a lányt, hogy lássuk belefér-e és teszik-e neki. Hosszra majdnem Zselykényi (nem is lenne rossz mértékegység a zselykényi hossz és tömeg:)), az alján lévő hurkáknak köszönhetően igazi erőpróba volt hanyatt fekvésből hasra fordulni, megoldotta. Sőt, a kapaszkodót is megfogta, vagyis inkább megragadta és jól érezte magát. Mivel a teraszon a kelleténél több szög feje áll ki a síkból, ezzel veszélyeztetve a gumicsónakot, meg kellett oldani a "mire tegyük a csónakot" problémát. A műanyag kerti asztal asztallapja nyert, így azt a teraszra fektettük, arra a csónakot és hoztunk bele vizet.
A legkényelmesebb nekem és Zselykének is az volt, hogy meztelenre vetkőztettem a lányt és gondolva a játékra is, lehoztuk a legújabb fürdős játékokat, a műanyag rákot, békát, teknőst.
Ugyan párszor belelefetyelt, belekortyolt a vízbe, de alapvetően élvezte a vizet. Jót játszott a játékokkal, anyai segítséggel, mikor megunta hason fekve, át lett fordítva a hátára. Öröm volt látni ahogy pancsolt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése