Igazán meleg napokon vagyunk túl és úgy tűnik, hogy még mindig nincs vége... Mindenkiről folyik a víz, nem akar enni, inkább csak inni. Zselyke nagyon jó kislány, a lehetőségeinknek megfelelően mindent megteszünk, hogy jó legyen neki is- hűtjük a teáját, amit egyre kevesebb cukorral iszik (mondtam, hogy csökkenteni fogom a mennyiséget és úgy tűnik nem gond neki), naponta többször fürdik, hogy felfrissüljön, beleeszegethet a fagyinkba, amit imád :) Hajlandó enni is, még ha nem is túl nagy adagokat, de legalább nem aggódok miatta. Néha "egy ültő helyében" megiszik egy teljes cumisüvegnyi teát (260ml!) és még mindig imádja a zongoráját, így a szinte állandó zenebona biztosítva. Vagy a Picur rádiót hallgatjuk vagy a letöltött zenealbumok közül válogatok neki- mostanában több Gryllus Vilmos is napirenden van az óvodás dalaival és a Maszkabállal :)
Kedden még viselte a lenge "török bugyogóját":
|
Már csak pelenkában |
Odáig jutottunk, hogy a ruhák szépen eltűntek Zselykéről és most már csak egy szál pelusban játszik a járókában. Mondtam én neki korábban is, hogy eljön majd az a nap, mikor nem húzok rá se zoknit, se harisnyát, sőt, az öltözködés miatt sem kell nyűglődni, mert csak egy pelenka lesz rajta- hát most itt van az az idő!
|
Édes Torzonborzom :) |
|
Címkét olvasni jó dolog |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése