Ma tízóraira újra a csokis tejpépet kapta. Gondoltam egy merészet és most cukor hozzáadása nélkül, már 60ml vízből készítettem (azaz az ajánlott teljes adag felénél járunk már). Boldogan megette mindet, sőt a végén még kicsit le is tolt, úgy babásan- sértődötten nyögött és ficergett az ölemben, de pár korty teával megnyugtattam. Mennyivel jobb volt ez így, mint ha csak a teát kapta volna!
Délutánra a Nagypapa céklát hozott haza- sárgarépát, vagy céklát kértem, mint legújabb, tányérra termett potenciális áldozatot. Az egy szem- de mégis öklömnyi cékla 24Ft volt. Kerestem mellé egy méretben stimmelő krumplit és mindkettőt külön-külön megfőztem, majd turmixoltam, végül fele-fele arányban vegyítve kínáltam fel. Ugyan kiderült, hogy nem túl jó ötlet a turmixolásra és nem villával való összetörésre szánt krumpliról is nagyon leönteni a vizet, mert ettől furcsán nyúlós, ragadós, már majdhogy tészta állagú valamit kapunk, de megoldottam a problémát. Külön tálkába tettem a turmixolt krumplit és a céklát, plusz a cékla főzőlevét is beletöltöttem a korábbi babaitalos üvegbe- így volt és lesz mivel hígítani. Azt hittem sok lesz a közel 5-6 evőkanálnyi pépet tartalmazó cékla-krumpli keverék, de Zselyke majdnem az egészet megette.
Tanulság, ha ilyen jó adagokat és szívesen eszik, akkor kb. 2 öklömnyi gumós zöldség 3 étkezésre elég nála- ami már kész baba adag, nem pedig kezdő! Olajat még nem tettem bele, de majd annak is eljön az ideje.
A fejemben már mindenféle kombináció van, aminek már említésétől is elrettent Viktor. Ilyenek az alma-cékla, banán-krumpli-hús, banán-cukkini párosítások is... :)
A zöld tálban nem túl jól festő céklás krumpli |
Céklás krumpli "főzelék":
- 1 "ökölnyi" cékla
- 1 kb. ugyanakkora krumpli
- cékla főzőlé a hígításra
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése