Ilyen VOLT |
Ilyen lett :) |
Az eseményekrôl szóló képes beszámoló:
Kedd:
Miután Editék elmentek, délelôtt kipakoltuk a konyhát a nappaliba és a könyvtárszobába, ahol így hadi állapotok uralkodtak, majd felszedtük a csempét. Délután a csemperagasztót, amivel jobban meggyûlt a bajunk, mint gondoltuk. Apa kiglettelte, amit szükséges volt.
Szerda:
Délelôtt kimentünk a diegoba, hogy megvegyük a pár héttel ezelôtt kinézett pvc-t, szegélyt és burkolat elválasztót, majd a hazafuvarozást és egy gyors Zselyke ebédeltetést követôen irány az ikea. Volt lementett bevásárlólistám, így viszonylag gyorsan haladtunk az elemek összeszedésével. Az ikeas hotdog ebéd után, amit az áruházból lehetett, hazahoztunk. A depoban lévô elemekért Viktor Tomival ment el, mert neki van tetôcsomagtartója és felajánlotta, hogy segít. Mesivel nekiláttunk a festésnek, amit késôbb a fiúkkal kiegészülve fejezett be, mert én bementem a Kosztolányira a megrendelt blingekért.
A nap érdekessége azt hiszem, hogy a repülni alig tudó feketerigó fióka volt, aki nekirepült a ház falának. Viktor befogta egy pelenkás dobozba, majd a "köz" ötletétôl vezérelve macskabiztos helyként a tetôre került a picike. Késôbb aztán jött is érte az anyukája :) a kisrigó egyébként nagyon tetszett Saroltának és Rozónak is.
Mivel nem volt időnk főzni, így pizzát rendeltünk vacsorára- a pizza széle az egyik legfinomabb csemege volt Zselykének:
Jóízűen nyammogva :) |
Egészségünkre! |
Csütörtök:
Délelôtt a festés kijavítása, ahol szükséges, pvc lerakása. Ez, mivel a konyhát, elôszobát és a lenti fürdôt is érintette (plusz jópár sarok van, ahol volt mire figyelni és mit kerülgetni) eltartott vagy délután 4-ig.
Zselyke élvezte a felújítást |
Stipi-stop az én helyem |
Péntek:
Bútorok összeszerelése, pvc szegély leragasztása. A durván technocolt idézô ragasztóval eltöltött pár óránknak fejfájás lett a vége.
Szombat:
Alsó konyhaszekrények behelyezése az ablak elé, munkalap szabása, felrakása-ami inkább beerôltetés volt. Obiban vásárlás, ahova Zselyke is elkísért minket.
Viktor "kényelmesen elfér a konyhapulton |
Ilyen a padló és a bútorok színe együtt (szerintem meleg és barátságos) |
Vasárnap:
A mosdó és csaptelep kivágása a másik munkalapból Tomi segítségével. Mivel nem gondoltunk rá elôre, hogy az új bútorral, padlóval összemérjük a meglévô csaptelep bekötését, így most már egyedül mentem obiba és aldiba, ahol megvettem álmaim csaptelepét. Felsôszekrények felrakása, csap beüzemelése.
Hétfô:
Viktor mától újra dolgozik, így a csapatlétszám megcsappant. A szekrényekbe elkezdtük az edényeket, tányérokat, poharakat visszahordani. Öblítés, törölgetés, új, ám lehetôleg végleges hely megtalálása.
Kedd, szerda:
A pakolás folytatódik. Felkerült a fapolc a falra, ikeában megvettem a hiányzó fali szegélylécet, fûszertartót. Mesi kiakadt az itthoni fûszer mennyiségen, de aztán rájött, hogy ez így jó.
Csütörtök:
Szegélyek feltéve, alig maradt valami hátra. Nem bírtam ki és fel kellett tenni a Herzes plakátot, a krétás táblát is. A lelkemnek már kellett a csicsa rész is.
Péntek:
Ma a burkolat váltók is lekerültek a padlóra, az utolsó fogantyú és a színesre lefestett reszelôbetétek is elnyerték végsô helyüket.
Sok-sok fűszerrel, fa tállal, rézmozsárral |
Színes reszelők a tűzhely mellett dísznek :) |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése