Reggeli után feljöttem az emeleti fürdőbe, mert itt hagynak csak békén, feltéve, hogy Zselyke nem nyitja ki rácsot a lépcső alján. Maguga mikor meglátta, hogy feljövök, a rácsnál bőgni kezdett (nem tudom mit gondolhat ilyenkor, hogy elhagyom?) és nem is hagyta abba. Azaz, hogy de, kb 10 perc után, mikor is azt hallom, hogy trappol felfelé négykézláb a lépcsőn, ugyanis sikerült feltépnie/kibontania a rácsot a helyéről. Éljen az erős gyerek, gipszkarton kombináció!
Miután üvöltve felért (mivel elkapta Tata a lépcsőn), átvettem, ő hozzám bújt és pár lélegzet után mintha mi sem történt volna. Igyekezett kb az öccsén "ülve" a mellkasomba fúrni a fejét és kb egy perc alatt már úgy vette a levegőt, mint kisbaba korában :) elaludt. Úgy tűnik a szívverésem és én még megnyugtatjuk!
Kötődő nevelés... na az van. hordozás, igény kiszolgálás, mikor mire van szükség. Elméletileg így feltöltöm a "szeretet tankjukat" és lazábban veszik, sőt maguktól kezdik az elszakadást. Na ez Zselykénél az ovi tekintetében még nem jött be, bár őt kb 3 hónapos kora óta hordoztam. Persze lehet, hogy az egyedüli tényleges félelmem, hogy ilyen kis korkülönbséggel nem jut elég időm, figyelmem, szeretetem rájuk külön-külön bejön, de remélem nem! Egy biztos, most anyásak mindketten, Magor momentán ennyire!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése