én pedig vele nem. Bár most éppen a délutáni sziesztáját tölti, a délelőttünk a mostanában "megszokottak" szerint alakult. MÁSZIK! Ezzel kerget az őrületbe. De nem a földön, hanem FEL, lehetőség szerint mindenre, amire nem kéne, vagy ép ésszel azt gondolnám, hogy nem lehet. Ugyan korábban Edit mondta, hogy Viktor hasonló tulajdonságokkal rendelkezett, mikor kicsi volt, de bíztam benne, hogy számomra kedvezően keveredtek a génjeink és nem lesz baj. Bele se merek gondolni, mi van, ha így is tompítottam valamit azon, amit anno Viktor csinált...
Mit is "tud" a lány? Többek közt ezeket:
- természetesen felmászni a multifunkciós ikeás fellépőnkre, amit valamiféle hokedlinek használva rendszeresen használunk az asztalnál. Korábban jó trükk volt, hogy a lépcsőkkel háttal tesszük a szekrényhez, majd az, ha betoljuk kicsit az asztal alá, hátához pedig az etetőszéket. De ez már nincs így! Babóka gondol egyet és a legvékonyabb átkötőjére is felteszi picike tappancsát, erősen megkapaszkodik a tetejében, majd hol kevesebb, hol több munkával felhúzza magát a tetejére. Ha nem ez a feljutás módszere, akkor a fizikai erejét fitogtatva húzza ki a "helyéről", vagy az asztal alól támad, mint valami titkosügynök és hasalva jut fel a tetejére. Ha azon fent van- mivel szerinte nem elég elrettentő látni, hogy onnan fog leborulni, ledőlni, leesni...- igyekszik átmászni vagy az asztalra, vagy az etetőszékbe. Mondanom sem kell, hogy mindkettő "REMEK" ötlet!
- amikor enni kéne és már nem farkas éhes, mindenáron megpróbál kijutni az etetőszékből, többnyire át az étkezőasztalra. Ott megtalálja a cumiját, vagy a lekváros üveg tetejét, a telefont, a cumisüvegét, vagy bármi mást, ami nélkül épp nem lehet élni. Jobb esetben kitalálom még a nyújtózkodásnál, hogy mi is kell, de ha nem, van, hogy úgy kell leemelni az asztalról, miközben bal kézzel a mellkasánál/hasánál tartom, ha netán megcsúszna... Ha nem az asztalról kell valami, akkor egyszerűen csak ki akar jönni, ehhez előbb felhúzza a lábát, az ülésről sarokülésre vált, majd a székben feláll, utána fellép az etetőtálcára és hál'istennek kapaszkodik belém.
- ha ül valaki a kanapén, kihasználja, hogy a szint kissé alacsonyabban van, mint egyébként és felmászik a kanapéra, majd otthonosan hanyatt vágja magát és örül. Vagy csak a ténynek, hogy feljutott, vagy az időközben elkért bohócnak is.
- a legújabb ötlet a fotelek meghódítása. Cukival a nappaliban nem is olyan nehéz ez- ideje tényleg felvinni a szobájába, csak ahhoz előbb ki kéne raknom onnan egy fotelet a padlásra, vagy a pincébe, hogy azért maradjon is hely-, így ha nem figyelünk és túl közel van a fotelhoz a kukac, arra felállva felmászik. Egyik fotelből át a másikba, a fal felőli a kedvenc, mert ott aztán minden van: onnan eléri a kaputelefon alatt a háttámla tetején tartott aktuális horgolásom, amit többször vissza-visszabontott már, a horgolótűnél jobb rágóka a fotelban kevés van, a háttámlán átdobott felsőt, pulóvert fel lehet próbálni, kukucsolhat benne az ember és ami ma a legjobb volt (bár ma a kukac helyett a Coca cola nyúl gerincébe épült be a lány egy gyors hasra fordítást követően, hogy feljusson a fotelba): a jobb oldali karfa. Arra felállni igazi kihívás és ha az megvan- hála a falnak, ami azért segít-, akkor tényleg a frászt hozva rám, kapaszkodás nélkül áll, nyújtózkodva, mert két dolgot el kellene érni: a villanykapcsolót és az annál is feljebb lévő képet. A kapcsolót ugyan eléri, de a tetejét kéne benyomni, hogy a billenőkapcsolóval történjék valami- ehhez nyújtózkodnia kéne. A képhez még hiányzik vagy 1,5cm... Hiába nőni kell még bizonyos dolgokhoz.
Örülnék, ha a lány akár csak egy árnyalatnyival is seggen ülősebb típus lenne, vagy legalább lenne félelemérzete- ami szerintem nincs. Hihetetlen miket művel!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése