Óvodai beszoktatás, jajj nekem!

Ma van a második nap. Reggel, a készülődés közben Zselyke megkérdezte, hogy "ma is kell oviba mennem?". Jajj, hát megbeszéltük, sőt, tegnap azt mondta, hogy jó volt és megígérte, hogy ma gyerekekkel is fog játszani, bár ma reggel ezt már határozottan tagadta. Odafelé szaladt a lépcsőn és boldogan mondta, hogy "imádom a lépcsőt"- legalább ezt. Fogta a kezem és túlestünk a tegnapi, idióta hülye fiú miatt az egyik legszívszorítóbb beszélgetésen (ez a fiú volt, aki háromszor a földre lökte Zselykét, mert ő megfogta a nála lévő játékot, ráadásul az anyja nem magyarul beszél hozzá, így nem tudom,hogy mennyit ért majd abból, ha rászólnak).
Zs: ma is el fognak lökni, sírni fogok...
Én: nem kell azzal a gyerekkel játszani. Ha mégis fellök, lökd el te is, de ne sírj! Anya nem lesz mérges, ha ezért leszel büntetésben.
Zs: jóó... (továbbra is leszegett fejjel)
Bementünk, immár kóddal, Anita néni, a dadus szembe jött és már "jó reggelt Zselyke" módra köszönt neki. Azonnal le akart ülni a padra, de mondtam neki, hogy inkább ott vegyük át a cipőjét, ahol a zsákja is lesz. Meglepetés: az esernyő már fel is került a szekrényre :) bementünk a tulipán terembe nagy nehezen, mert Zselyke természetesen az ajtót sose csukó napraforgó szobába akart bemenni, majd olvastunk egy picit Noddy-t és jött a jó hír: "gyerekek, pakoljunk el, kimegyünk az udvarra". De Zselyc most nem örült, mert ő most épp nem akart kimenni, ráadásul észrevett egy kapcsán játékot egy kislánynál. Elvett egy kacsát, Kriszta néni rászólt, hogy most pakolni kell de a babó rögtön nem pakolt így megfogta a kezét, amivel még egy kacsát elvett volna. "Engedj el, engedd kezem, megyek anyához!" Aztán jött a hidegzuhany: "gyerekek, mindenki adjon egy puszit anyának, apának, nagyinak, aztán ti álljatok a szőnyegre, amíg ők elmennek, majd később értetek jönnek!". Ott kellett hagyjam... mondtam neki, hogy a cipője, kabátja ott van az esernyő jel alatt, ahol hagytuk és csak bízom benne, hogy megtalálja, segít az óvónéniknek és élvezi most már, mert ott bizony sírt. Sírva toporgott, majd anya után kiabálva elindult a galéria lépcsőjén, ahonnan Anita néni vette le és próbálta nyugtatni. A többi gyerek is mind sírt, olyan hangerővel, hogy ez hallatszott az udvaron a terem bukón nyitva lévő ablakai alatt:

A szívem szakadt meg és majdnem vele sírtam. Remélem jó kedvűen játszik majd mikor fél12-re érte megyek és csak jót hallok majd tőle is és a rá felügyelőktől is...