Zselyke babót Mesire és Nagypapára bíztuk, a feladat: vacsoráztatás, lefektetés és vigyázás volt. Állítólag jól evett, a tejpép is jól sikerült, bár Nagypapa saját bevallása szerint kicsit hígabb volt, mint az enyém, de úgy érezte, hogy már így is jó sokat beleszórt a vízbe. Jól érezte magát a lány, extraként meg is fürdették, Mesi bevállalta és a fürdető használatával tisztult a kisasszony, majd este 8 körül ágyba került, ahol 5 perc alatt elaludt rövid nyöszörgést követően. Végül ma reggel majdnem fél 8-kor kelt!
Mi hogy éreztük magunkat? Először szörnyen, mert mikor elindultunk, Zselyke sírt. Fáradt volt, nem tudott elaludni nálam sem, így bekerült a járókába és krokodil könnyek közt hagyva elindultunk az autóval az Alkotásba, hogy otthagyjuk a kocsit és átsétáljunk a Városmajorba. Mielőtt elértük volna a 7-est, megbeszéltük, bár elég szűkszavúan, hogy többet nem megyünk nélküle sehova... rossz volt így otthagyni. A parkolást követően sétáltunk, arra, amerre életem mondjuk, hogy első 10-20 évében rendszeresen sétáltam különféle okokból adódóan, így Viktort volt időm boldogítani olyanokkal, hogy "ez már akkor is farmer bolt volt, mikor Mama még élt és én általánosba jártam", "itt régen Hamingway volt, ami piszok drága volt", "ide jártam úszni, itt szart bele az egyik osztálytársam a vízbe, amit már meséltem", "itt dolgoztak Apáék anno, amit meséltem", "itt dolgozott Nagymama korábban", stb. Egy élmény lehet velem sétálni és ezeket hallgatni, de Viktor hál'isten jól viseli, vagy még az is lehet, hogy valamelyest érdekli :)
Mire odaértünk, Viktor már igencsak éhes volt, így gyorsan feltérképeztük a büfé kínálatát és míg én a szotyis perec mellett döntöttem, ő a sós perecre szavazott (kétszer is:)). Kiderült, hogy a színpad- várakozásomat felülmúlóan- fedett, így esélytelen, hogy elázzunk, miközben nézzük az előadást, a jegyeink pedig minden szempontból középre szólnak. Aggodalmaskodtam kicsit, hogy megint kit kapok ki magam elé- mindig valami colos, vagy tupírozott hajú illető takarja el a képet, ami nálam nem nehéz. A bajt természetesen bevonzottam, olyannyira, hogy előttünk végül összejött a híres hármas: "Narancs, Tetves és Dugó". Kezdetben Narancs miatt aggódtam, de aztán kiderült, hogy többeknek gondot okoz egy színházban, hogy melyik a jobb és melyik a bal oldal, illetve a sorokat se sikerül leszámolni vagy megnézni. Kettőnk közé végül egy langaléta göndör hajú nő került, aki végig úgy ült, mint ha karót nyelt volna, így főleg Viktornak, de kitakarta a színpad egy részét. Én imádom Updike regényét, a film változatot is többször láttam, most következett ez a színpadi verzió. Viktornak új volt, ő nem ismerte az Eastwick-i boszorkányokat. A szöveg nyers, káromkodásoktól sem mentes, ugyanakkor nagyon szórakoztató és a jelenetek is. Videó installációkkal szakították meg időről időre a jeleneteket és mikor az Ördög éppen kísértett, élő, szaxofonos játék kísérte. Nekem nagyon tetszett, ahogy a sátáni mormolás is- próbáltuk kitalálni milyen nyelven kántáltak: Viktor a héberre vagy a sumérra szavazott, de ki tudja mi az igazság. A főgonosz Darylt játszó pasi megtöltötte a színpadot, szerintem mindenki "lejátszott" :) Kissé érthetetlen módon két felvonásra bontották a darabot- szerintem megoldható lett volna egyben is, de sebaj. Kb. negyed 11-kor vége lett az előadásnak, vagy háromszor visszatapsoltuk a színészeket, megbeszéltük, hogy megnézzük közösen a Jack Nicholson-os film változatot is, elsétáltunk az autóig, majd röpke 20 perc alatt haza is értünk.
Nagyon-nagyon jó volt ez az este. Örültem, hogy eljutottunk végül színházba- nagyon szerettem volna Viktorral egyszer színházba is menni-, hogy kizárólag kettesben töltöttünk pár órát, hogy jól éreztük magunkat. Jó nap volt nagyon- MINDKETTŐNKNEK!
Találtam egy kis részletet az előadásból youtube-on:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése