láttam a csontkápolnát Kutna Horában :)
Emlékszem, még gimiben biosz fakton mutatott egy-két fényképet a tanár arról a kápolnáról, amiben díszítőelemként használták a csontokat- kicsit extrább katakomba- és én ott, akkor elhatároztam, hogy ezt nekem egyszer látnom kell. Mondhatni ez volt az egyetlen biztos és stabil pont a bakancslistámon már durván 15 éve- gyakorlatilag az egyetlen (most majd találok újakat a hátralévő ki tudja hány évre). Még szerencse, hogy viszonylag a közelben volt, így mindig is úgy terveztem, ha egyszer elmegyek Prágába, akkor már ezt is útba ejtem. Vicces, hogy Viktornak erről még azelőtt beszéltem, hogy összejöttünk volna :) Hiába, tényleg nagyon szerettem volna látni.
Az volt a legjobb, ahogy Zselyke reagált a dolgokra, mert a székesegyház után mondtam neki, hogy mi lesz még a program:
én: most elmegyünk egy olyan templomba, ahol sok-sok csont lesz.
Zs: jó, adok csontot kutyusoknak... piciket meg cicáknak!
:)))
Azt el is felejtettem, hogy a székesegyházban meg azt a kérdést tette fel- fogalmam sincs hogy jutott ott és akkor eszébe: "itt lehet sütni pizzát?" :)
Azt el is felejtettem, hogy a székesegyházban meg azt a kérdést tette fel- fogalmam sincs hogy jutott ott és akkor eszébe: "itt lehet sütni pizzát?" :)
A kápolna tényleg pici, ha nem állt volna tatarozás alatt, biztos szebb lett volna kívülről is. Kicsit zsúfolt tud lenni egy-egy turista csoportnak köszönhetően, de azért így is meg tudtam nézni mindent és lefényképezni. Szerencsére a japánok csak akkor jöttek, mikor mi már kifelé mentünk és már csak az emlék hűtőmágnest választottuk ki. Viktortól kaptam hűtőmágnest is és emlék érmét is- pólót egyedül csak azért nem, mert nem fogadtak el bankkártyát (nagyon rendes férjem van :) az utazást is megszervezi és még el is kényeztet) Szerintem a maga kissé bizarr módján, mert hát mégis csak emberi koponyák és comcsontok javarészt, mégis szép a díszítés. Zselyke legjobban a gyertya gyújtást élvezte, Viktorral és velem is gyújtott :)
na itt azért már látszik Hármaska is... :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése