Attól tartok minden kívánságom teljesül. Már ha azt veszem alapul, hogy mikor tél elején a gyerekek izgultak, hogy essen a hó, én annyit mondtam nekik, hogy "én szeretem a havat, csak azt szeretném, hogy olyankor essen, mikor nem kell időre beérni az oviba és a munkahelyre és még havat is hányni"-hát tessék. Most nem lehet elkésni, kimenni sem kell és bár tavasz van, ma fagyos napunk volt.
A mai matek házival egészen jól végeztünk- a torna az ugrabugra és annak helyigénye miatt estére marad. Volt még magyar, illetve környezet.
"Kicsit" hosszabb lett az ebédidős pihenő (2,5óra étkezéssel, játékkal), mint szerintem ideális lenne, így Zselyke 5-kor hagyta abba a tanulást úgy, hogy még egy gépen ki kell majd tölteni eg gyakorlólapot, illetve a torna hátravan.
Kimentek kicsit a kertbe, de a hideg szél miatt viszonylag hamar beparancsoltam őket és visszamenekítettem a házba a kocsiból a meleg, kinti ruhát, mondván, jó lesz az holnapra, akkor tovább maradhatnak majd kint.
Most még Viktor dolgozik, a fiúk fülhallgatóval filmet néznek, Zselyke pedig tableten az okosdoboz applikációval/netes oldalon matekot gyakorol. Ez játékos tanulás és tetszik neki :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése