|
Ez már az én fagyim... |
Ma fél 10-kor elindultunk itthonról és bebuszoztunk a Feneketlen-tóhoz. Mivel már akkor nagyon meleg volt, így fagyizással kezdtünk. Zselyke eper fagyit kért, én körtét és citromot, de mikor Magort előre vettem, addig egyszerűen kicserélte a tölcséreket és közölte, hogy "ez tiéd". Éljen. Máskor mindenki olyat eszik, amit én szerettem volna :)
A tó melletti játszótérre mentünk, ahova végre felkészülten, homokozó készlettel érkeztünk. Zselyke a homokozóban is töltött időt, de rengeteget csúszdázott, mászókázott, kihasználta a kisházat, libikókázott és hintázott is. Magorovics szerintem küldetést teljesít és azért kóstolja rendszeresen végig az összes játszótér homokozójának homokját. Ő is remekül érezte magát, mosolygott a gyerekekre, próbált csajozni a fiatal anyukákkal (odamászott hozzájuk a homokozóban, majd beléjük kapaszkodva felállt és vigyorogva nézett). De nem is ez volt a legviccesebb, hanem mikor észrevette a galambokat... kimászott utánuk a homokozóból és mint valami pelenkás Pampalini, négykézláb rohant utánuk, hogy levadássza őket. Nem sikerült :)
Tündériek voltak, mikor egymás mellett hintáztak, de akkor is, mikor Zselyke lökte Magort! Hazafelé még kihasználtuk a szép időt, Zselyke a tónál nézte a kacsákat, óriási teknősöket, halakat, felmászott a kő "kerítésre" és többször végigsétált rajta. Hazafelé aztán mindketten elaludtak, a Spartól cipelhettem őket haza, ebben a melegben majd meg szakadtam alattuk, de most jól alszanak és jól éreztük magunkat!
|
"És az ott mi, Anyunya?" |
|
Közös kép Magorról és Zselykéről a tónál |
|
Itt még csak Magor aludt :) |
|
Itt már Zselyke is és amíg felvettem a kisasszonyt, Magor kicsit felébredt |
Hogy el ne felejtsem a bókot, amit a buszon kaptunk még odafelé egy idősebb nénitől : azt mondta, hogy egy párszor már látott minket a buszon (ez mostanában nem meglepő) és el kell, hogy mondja, hogy mennyire szépek ezek a gyerekek. "Igazi angyalok ezek a picik, ugye?" :) Zselyke köszönt is a néninek, gyorsan elmondta, hogy megyünk játszótérre és az öccse "pici Maguga", sőt, fagyizni is elhívta, "te is jössz? Biztos ízlik fagyi!".
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése