Lilypie First Birthday tickers
2019. január 20., vasárnap
Még pár tegnapi kép
Tegnap kétszer is megépíthették az óriás "lego" házat, mert egy kisfiú az egészet szétrombolta- míg hoztak pár újab elemet- úgy, hogy az anyukája nem is szólt rá. Én a verekedést elkerülendő, hogy máshol építsék újra. Míg Tasit kísértem, Zselyke és Magor hatalmas házat épített a végére (utolsó kép). Kicsit olyan érzésem volt, miközben néztem őket az első verziónál, mint egy élő szereplős 3 kismalacnál :)
Este háromnegyed 7-kor jöttünk el a játszóházból, még 1,5 órát építettek Tatáéknál, megették az ebéd utáni meglepetés fánkot, majd hazafelé jövet megálltunk a mekinél is, mert ezer éve hamburgert szerettek volna (ráadásul most pókemberes figurák vannak hozzá). Itthon vacsoráztak, olvastunk két mesét és mindhárom nagyon boldogan bújt ágyba és ájult el 10:20-kor.
Azt hiszem bár az örömmel teli lefárasztás volt a célom, sikerült őket annyira felspanolni, hogy napközbeni alvás nélkül is sokáig voltak fent...
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése