Egész végig egy mondóka kísért

Tas születésénél egy dolog tűnik állandónak: a férfiakat megszégyenítően horkoló szobatársak. Vasárnap kezdődött, ahol a három ágyas szobában az egyik kismama rögtön azzal kezdte, hogy most aludjak, ha tudok, mert a másik hálótársunk iszonyúan horkol. Igaza volt! Mondanom sem kell, hogy az alvás nem nagyon ment, részben az izgalom, részben a műtét előtt kötelező hajnali elfoglaltságok miatt. Hétfőn este a császáros intenzíven adtak nyugtatót, hogy tudjunk aludni, így sikerült is egy huzamban 6 órát. A gyógyszer előtt végig úgy jártam, hogy minden kis neszre felriadtam- a gyerekek mellett azt hiszem ez természetes. Keddtől a gyerekágyas osztályon következett a folytatás, ketten voltunk a négy ágyas szobában és természetesen nem elég, hogy a csaj a Dr Bubóból kinézetre is Ursulára hasonlít, medve mód horkol is. Plusz egy kissé alacsony az empatikus készsége, ugyanis a fém széket és a fém, gyerekeknek fenntartott tolható kocsit is képes az éjszaka közepén tologatni... Szerdán aztán mind a négy ágy elkelt és sikerült még egy brutálisan horkolós, arcra leginkább egy disznó orrú tellarita star trek szereplőre hasonlító szobatársat kifogni,aki szintén képtelen a széket megemelni. Duóban nyomták éjjel a horkolást, a negyedik anyukával többször összenéztünk, én meg csak Zselyke ovis mondókájára tudtam gondolni: dirmeg dörmög a medve...

Ó és persze Tas az esti 9 órai vacsora után csak 2-kor és fél 6-kor ébredt fel enni, egyébként aludt, mint egy földre szállt angyal!