1. Tassal ma pórul jártam. Most, hogy újra csak ketten maradtunk nap közben, a szokott rituálénkat folytattuk. Nyugodt bevásárlásért jár egy kis csoki. Én balga ezúttal nem a szokásos kinder maxit vettem neki, hanem beadtam a derekam, hogy jó, felezzük el a kinézett twixet. Hiba volt, ugyanis figyelmen kívül hagytam, hogy a keksz tartalmú csokoládé olvadási ideje a sima csokiéval megegyezik, de az elfogyasztási ideje van 4* hosszabb. Ez azt eredményezte, hogy a gyerek szó szerint csupacsoki lett! Még jó, hogy hagyta letörölni a kezeit és csak az arcánál akadt ki... Tanulság: az a csoki, amit egy normál felnőtt 2-3 falatban elfogyaszt, képes beteríteni egy gyereket úgy, hogy közben még a gyomrába is jut.
2. Mivel gyönyörű napsütésben értünk haza (ráadásul a szomszédban is kint voltak a kertben, s Tas és Bori metakommunikációs barátkozása egyértelmű), így kint maradtunk hintázni, csúszdázni és homokozni. A homokozóban annyi homok tapadt a kezére és a ruhájára, hogy konkrétan színt váltott Tasó :) csupahomok Tasi azért hagyta magát leporolni és úgy kifárasztotta magát, hogy már majd'3 órát aludt :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése